Eljutottam a második hét végéig.

A számítógépünk és vele együtt az internetünk kritikán alulian működött, így elmaradtak a bejegyzések. Az informatikust folyamatosan "rugdostuk", de őszerinte ez a gép tökéletesen működik. (kinek mi a tökéletes ugyebár, fél óra alatt megnyitni egy word dokumentumot.... kívánom neki, hogy hasonló munkakörülmények között kelljen dolgoznia).

Viszont be kell ismerjem, hogy önmagamat arcon pisiltem. Nem keresek mentségeket, kibúvókat. Egyszerűen megbotlottam. A második hét vége felé teljesen kimerültem az öt órai kelésektől. Az itthoni tornákat is ötkor kezdtem, mivel a délutáni csendes pihenő nem mindig sikerült a nagylánynak, így próbáltam vele tornázni, de nem ment. Persze éjfélig fent voltam, hogy a nap közben el nem végzett dolgokat befejezzem. Szóval öt órás alvásokkal nem bírtam tovább (pláne, hogy napközben a fiúk iszonyatosan kimerítenek). Először elmaradt az első itthoni torna, másnap azért felkeltem a teremhez, de mikor hazaértem össze is rogytam, pedig még csak fél nyolc volt. Három tejes kávé sem tudott észhez téríteni. A harmadik napi itthoni torna is elmaradt, mert nem bírtam felkelni.

Viszont azért használom az elbotlottam szót, mert nem adom fel! Csinálom tovább, de okosabban. Nem az öt órás keléssel van a gond szerintem, hanem a késői lefekvéssel. Ezen próbálok meg változtatni és az este megbeszélendő dolgokat inkább csendes pihenő idején megválaszolni a férjemnek (építkezünk és vannak halasztást nem tűrő dolgok) és nem hajnalig rágni a kefét. Szóval mindent be fogok pótolni. Az elmúlt két hetet nem hiszem, hogy rekonstruálni tudom, így azt is előről kezdem és minden nap jegyzetelni, bevásárló listát írni stb.

Nem is ragozom tovább, mert nincs mentésg. Fel kell nőnöm végre és be kell látnom, hogy amit húsz évesen bírtam, azt már harminckét évesen, három gyerekkel, napi 24 órás szolgálattal már nem bírom.