Az eső nem mosta el. Csendes pihenő után a nagylánnyal nekiestünk a pácolásnak. A whiskeys pác mínusz tíz pontot kapott nálunk. Még a pasiknál is!!!! Nem tudom, úgy látszik nagyon nem egyezik az ízlésünk Stahl Judittal. Olyan keserű lett az egész hús, hogy a legszívesebben az egészet átdobtam volna a szomszéd kutyának.
Az oldalashoz pedig kár volt hozzányúlni, mert már az előkészületek alatt teljesen omlósra sült (az oldalast kevés olajon meg kellett pirítani, utána lilahagymát kellet rákarikázni meg sárgarépát, felöntöttük 2- 2,5 dl vízzel és így kellett párolni három órán át) és kár lett volna rádobni a grillre, így is isteni volt. Megtettük, de már nem kentünk rá semmilyen csúszpájzt, előírás ellenére sem. Azt inkább mártogatósnak használták a fiúk. Chillis, baracklekváros, paradicsomos, oreganos mártogatónak. A gyerekek, mint mindig virslit kaptak. A többi valahogy soha nem csúzik nekik, ezért nem is igyekeztem olyan pácokat csinálni, ami gyerek barát. Felesleges.
Viszont nagy vihart kevert a biliben a Norbi Updtae üdítőm, amit kifejezetten magamnak kértem, hogy ne vizet kelljen már innom. Akkora vihart kavart, hogy nekem szinte alig jutott. :-((((