Eljutottam a második hét végéig.

A számítógépünk és vele együtt az internetünk kritikán alulian működött, így elmaradtak a bejegyzések. Az informatikust folyamatosan "rugdostuk", de őszerinte ez a gép tökéletesen működik. (kinek mi a tökéletes ugyebár, fél óra alatt megnyitni egy word dokumentumot.... kívánom neki, hogy hasonló munkakörülmények között kelljen dolgoznia).

Viszont be kell ismerjem, hogy önmagamat arcon pisiltem. Nem keresek mentségeket, kibúvókat. Egyszerűen megbotlottam. A második hét vége felé teljesen kimerültem az öt órai kelésektől. Az itthoni tornákat is ötkor kezdtem, mivel a délutáni csendes pihenő nem mindig sikerült a nagylánynak, így próbáltam vele tornázni, de nem ment. Persze éjfélig fent voltam, hogy a nap közben el nem végzett dolgokat befejezzem. Szóval öt órás alvásokkal nem bírtam tovább (pláne, hogy napközben a fiúk iszonyatosan kimerítenek). Először elmaradt az első itthoni torna, másnap azért felkeltem a teremhez, de mikor hazaértem össze is rogytam, pedig még csak fél nyolc volt. Három tejes kávé sem tudott észhez téríteni. A harmadik napi itthoni torna is elmaradt, mert nem bírtam felkelni.

Viszont azért használom az elbotlottam szót, mert nem adom fel! Csinálom tovább, de okosabban. Nem az öt órás keléssel van a gond szerintem, hanem a késői lefekvéssel. Ezen próbálok meg változtatni és az este megbeszélendő dolgokat inkább csendes pihenő idején megválaszolni a férjemnek (építkezünk és vannak halasztást nem tűrő dolgok) és nem hajnalig rágni a kefét. Szóval mindent be fogok pótolni. Az elmúlt két hetet nem hiszem, hogy rekonstruálni tudom, így azt is előről kezdem és minden nap jegyzetelni, bevásárló listát írni stb.

Nem is ragozom tovább, mert nincs mentésg. Fel kell nőnöm végre és be kell látnom, hogy amit húsz évesen bírtam, azt már harminckét évesen, három gyerekkel, napi 24 órás szolgálattal már nem bírom.

Ezen a napon nem keltem fel ötkor, amit később eléggé megbántam. Az ok egyszerű volt, későn feküdtem (éjfélkor). Reggel még úgy gondoltam, hogy sebaj,majd a csendes pihenő alatt megcsinálom a tornát.

Igen ám, de miután az ikreket elaltattam, elkezdtem altatni a nagylányt, aki olyan későre aludt el, hogy alig maradt időm a tornára. Azért belevágtam. Mondanom sem kell a nagylány fél óra múlva már ott állt mellettem, nézte meredten a tv-n a tornát és elkezdett karattyolni. Ami a tv mellett nem volt akkor gond, de a füzetes feladatoknál már zavaró volt, hogy mindig kérdezett, miközben én számoltam volna. Az pedig már csak hab volt a tortán, hogy a férjem telefonált és a lányom közölte vele röhögve: "Anya tornázik!! De a nénin van cipő, anya meg nem vett fel ........" és így tovább.

Azért így is meg lehetett csinálni.

Reggel ötkor keltem, hogy még a nap elején megcsináljam a tornát és ne aggódjak egész nap azon, hogy mégis mikor lesz rá erőm, energiám, időm.

Persze méretőzéssel indult a nap, hogy legyen viszonyítási alapom (71,5kg-ról indultam)

Háttttt, nem voltam elég felkészült. A torna elején egy 40 perces Réka DVD-t kellett volna csinálni. Mégpedig a Réka -2009-es DVD-t. Én ott hunyorogva nézegettem, hogy mégis honnan kéne tudnom, hogy melyik dvd a 2009-es kiadású, így fogtam az egyik Add önmagad címűt és lenyomtam egy negyven perces tornát, utána pedig a füzetben lévő feladatokat. Negyed hétkor már lezuhanyozva ültem és reggeliztem. Végre egy reggel, amikor nem ugrálva reggeliztem, hogy melyik gyerek éppen mit kér. Még egy gyereknél is sok, nem pedig háromnál. Jó érzés volt, hogy még mindenki alszik, én lenyomtam a tornát, ami jól is esett. Fél nyolcra már kész volt az ebéd is. Az újságban csirkemell volt salátával. Én úgy oldottam meg aznapra, hogy mindenkinek legyen ebédje (úgy értve, a gyerekeknek is és nekem is), hogy főztem egy paradicsom levest és a csirkemellhez csináltam burgonyapürét. Fél nyolckor, mikor elkészültem mindennel, a gyerekek kivételesen akkor ébredtek,így zökennőmentesen folyt a nap tovább, ugyanúgy, mint korábban mindig. Senkit nem zavart az én kis extra programom.

Elhatároztam, hogy megírom azt is, hogy mennyibe is kerül az a harminc nap. Fontosnak tartom, mert sokan azért hátrálnak meg, mert arra hivatkoznak, hogy mindez milyen drága. Nem tudom, velem is előfordult. Az update egyes kaják zöme azért hús, hús, hús és hát az nem olcsó. De meglátjuk, hogy harminc nap után mit mutat a költségvetés.

Szombaton vetettem bele magam a kis bevásárló listámmal a boltba, hogy egy hétre előre bevásároljak. Most csak annyit, hogy 27E forintot pengettün ki, DE ebben benne van mindenféle házi tisztítószertől kezdve minden. A blokkokat a heti vásárlásokról eltettem. Ki fogom szépen emelgetni mindazt, amit fogyasztottam.

Később teszek fel bevásárlólistát is, ami könnyíthet a vásárlások alkalmával.

Szóval július utolsó napján bevásároltam és augusztus másodikával bele is vágtam a nagy harminc napba! Később megírom, hogy mire is jutottam az egy hét alatt, addig is gondolkodj, hogy akarod-e te is vagy sem!

Sokan úgy gondolják, hogy cak a 30 napot kell kibírni és kész.

Ha egy átlagos diétáról lenne szó, akkor én is így lennék ezzel az alakreformos 30 nappal. De mivel ez nem egy diéta, így én rengeteget várok az egy hónaptól.

Bízom benne, hogy 30 nap alatt tényleg "teljesen átstruktúrálódom" és hogy rendszeres mindennapi életem részévé válik mind a helyes étkezés, mind pedig a mozgás!

Azt eddig is tudtam, hogy mi az, amit ehetek, mi az ami tiltó listás, de ezidáig nem maradt meg teljes egészében az életem részeként. Valahol olvastam, hogy a változtatásokat piciben kell elkezdeni, mert ha hirtelen sok új változtatást csinál az ember, az nem fog megmaradni. Hát nem tudom. Valahol egyetértek vele, mert velem is előfordult már ilyen. Valahol meg úgy érzem, hogy akkor is elszántság kérdése. Testvérem dohányzott (azóta újból, de ez megint egy másik kérdés) és egy jó időre leszokott a dohányzásról. A módszere pedig nem az volt, hogy minden héten egy szállal kevesebbet szív, hanem egyszerűen letette. Egyik napról a másikra. Vallotta, hogy másképp nem ment volna. A fokozatosság semmiképp nem vezetett volna semmire. Nem tudom, meglátom.

Bízom benne, hogy azért mások is olvassák ezt a naplót. Mégpedig kisgyerekes anyák! Nekem három gyermekem van. Ebből az egyikőjük egy öt és fél éves kislány és a másik kettő pedig egy 1,5 éves ikerpár. Mégpedig fiúk!!!!! Ezt azért emelem ki, mert akinek van lánya és van fia is, pontosan tudja, hogy a fiúk mennyivel másabbak, nehezebb esetek, mint a lányok. Ráadásul kettőben......Míg az egyik a WC-ben könyékig kotorászik ezerrel és a WC kefével hadonászik, addig a másik épp a konyhaasztalról próbál ejtőernyőset játszani, persze ernyő nélkül....

Szóval bízom benne, hogy más is erőt, energiát tud belőle meríteni, hogy igen, nemhogy egy, kettő, de három gyerek mellett is meg lehet csinálni, ha az ember akarja. Lássuk be, hogy sok anyuka szeret panaszkodni. Emlékszem, hogy elmentem egy baba-mama klubba (életem első és utolsó klubja volt), ahol az anyák panaszkodtak, hogy nincs idejük semmire. Közben kiderült, hogy a nagymama főz, vagy pedig rendelik a kaját, mellette takarítónő jár takarítani stb. Én meg ott ültem, hogy miről beszélnek? Mit csinálnak ezek egész álló nap akkor? Nekem akkor még csak egy gyerekem volt, minden nap főztem, én takarítottam a hodály lakásunkat, mellette elindítottunk egy vállalkozást (ok, ez utóbbi nem remekel azóta sem, mert az időm tényleg kevés ahhoz, hogy egy vállakozásban mélyen elmerüljek. Nem online vállalkozásról lévén szó.) Szóval minden munkát teljes egészében elláttam, kilenckor már a játszóterek környékén voltunk (azért írom, hogy a környékén mert a játszóterek errefelé tízkor nyitnak, amitől égnek áll a hajam!)

Száz szónak is egy a vége, akarni kell!Az akarja szó fontos!! Mert ezt AKARNI kell! A SZERETNÉM kevés!

Olvastam egy könyvet (Vidi Rita: Hagyd a dagadt ruhát másra), amit unokatestvérem ajánlott a figyelmembe. Nem egy mélyenszántó könyv, de érdemes elgondolkodni azon a gondolatmeneten, amit ebben olvastam. A lényege az volt, hogy a szeretem egy sokkal gyengébb kifejezés, mint az akarom. A szeretemben megadom magamnak a lehetőséget arra, hogy vagy sikerül, vagy nem és ha nem sikerül az sem baj! Az akarom pedig egy sokkal erőteljesebb szó. A ha törik, ha szakad, akkor is megcsinálom, mert meg tudom csinálni kifejezésnek a rövidítése.

Ennek tudatában én is elkezdtem használni az akarom szót. Végig akarom csinálni a 30 napot, viszont szeretném, ha ezt a naplót más anyák is olvasnák. Csak szeretném, mert nekem teljesen mindegy, hogy más miből merít erőt, akarnia neki kell, az az ő élete, ő teste, az ő döntése.

Nem, nem tűntem el és nem is adtam fel! Egyszerűen hol bedöglött a net, hol a blog.hu oldal nem akart elindulni, hol pedig a gyerekek nem úgy aludtak, ahogy én terveztem.

Szóval, hogyhogy újra? Újra update, Norbi és Réka?

Mert bevált és jó. Réka új Alakreform újságja pedig annyira részletes leírást ad, mind táplálkozásban, mind pedig edzésben, hogy keresve sem talál jobbat az ember. Ha belegondolok, hogy étkezési tanácsért és egy személyi edzőért kifizettem 490Ft-ot, teljesen boldog vagyok és úgy érzem egy baromi jó vásárt csiálntam.

Az újabb löketet és elszántságot abba, hogy belekezdjek most nem egy ismételt verseny adta, hanem egész egyszerűen lementünk a Balcsira és a drága hites uram csinált egy fotót rólam a fürdőrucimba... Ajánlom mindenkinek.... ennél jobb motivációt.... Mikor megláttam a fotót teljesen elhűltem. Az meg már csak hab volt a tortán, mikor az uram kaján vigyorral az arcán közölte, hogy : "Ki tudja? Talán egy szép emlék lesz majd!"

 Én meg azt hittem, hogy nem is vagyok olyan rossz formában. Láttam tizen- huszon éves lányokat háromszor - négyszer akkorának, mint jómagam. Láttam egy gyermekes anyukákat, akik elbújhattak mögöttem. Önmagamhoz képest éreztem, hogy gáz vagyok, de mivel nem volt meg az a löket, amit végül a fénykép megadott, így a többi gyermekes anyához viszonyítva nem láttam vészesnek a helyzetet.

Szóval Balcsiról hazaérve, elővettem az újságot, újból áttanulmányoztam és elhatározásra jutottam. Megcsinálom. Mind a harminc napot!

És hogy ne tudjak meghátrálni egy további kényszerítő eszközt vetettem be. Mégpedig az online napló írását! Azt nem tudom, hogy hányan olvasnak egy ilyen oldalt vagy hogy ki hogy kerül egy ilyen oldalra. Igazából nem is izgat. Viszont, ha valaki ide kerül az vér ciki lenne, ha már az első nap vagy akár az első héten belebuknék. Jaaa, és hogy azért tudjam, hogy néha-néha elolvassa valaki, így szóltam egy-két ismerősnek. Nem tudom mennyire olvassák, de a tudat, hogy ők tuti beleolvashatnak......

HÁT HAJRÁ! 

Minden kismama rémálma, hogy gyermeke születése után megmarad hurkás bálnának. Nekem is az volt.

Az első terhesség után némileg helyrerázódtam súly (bocsánat, tömeg) ügyben.

A második után már kellett némi motiváció a fogyáshoz (170 cm magasságomhoz, 80kg voltam). Találtam is. Egy másik kismamát, akivel vállvetve versenyeztünk, hogy ki mennyit tud fogyni az általunk kitűzött dátumra.

Emlékszem arra a napra, amikor ketten találkoztunk egy  kis duma party-ra a Mammutban. Ő panaszkodott, hogy nincs, ami hajtsa. Neki kell egy versenytárs, az az egyetlen motivációja. Én persze belementem. Nem vettem komolyan. Gondoltam, ha neki ez kell, akkor legyen. Végülis ha ez rajta segít, akkor miért ne. Próbáltunk mérleget szerezni, de csodák csodájára a fitness teremnél széttárták a karjukat, hogy nekik nincsen (?). (Vagy csak nekünk nincsen?) De hamar feltaláltuk magunkat és a következő pillanatban már a Fukarban tobzódtunk a mérlegeknél és válogattunk, hogy kinek melyik mérleg a legszimpatikusabb. Gyorsan találtunk egyet, felálltunk rá és feljegyeztük a kiindulási állapotot. Megegyeztünk egy dátumban is. (Ha jól emlékszem egy novemberi napon mérlegeltünk és az első forduló végét gyermekeink - mivelhogy egy napon, egy kórházban, egy orvosnál, ikreket szültünk mindketten - születésnapját, január 20-t jelöltük ki.) Aztán szépen elbúcsúztunk, hazamentünk. Én éltem tovább ugyanazt az életet, mint előtte. Néha telefonon beszéltünk, kérdezgette, hogy hogy haladok - persze sehogysem haladtam - én meg mindig annyit mondtam csak, hogy nem árulom el, legyen meglepetés, úgy az izgalmas. Aztán egyik nap, mikor fújtatva tudtam csak felmenni az emeletre, rájöttem, hogy nem is hülyeség ez a verseny. A bibi már csak az volt, hogy 30 nap volt hátra a kitűzött dátumig. Eszembe jutott, hogy anyukámnál láttam egy könyvet : 30nap -10kg. Gyorsan átszaladtam érte és bele is vágtam a nagy UpDate-be, ahogy a könyv nevezi. A könyvet magát csak egy-két napig követtem (jókat röhögtem, amikor előírták a 20g-nyi sárgarépát a levesbe). Megjegyeztem, hogy egy-egy étkezésre miből, mennyit lehet enni és azt vettem mindig figyelembe. A január 20-i találkozóra le is ment a 10kg. Azonban az első kört fél kiló híján elvesztettem. Kértem egy másik lehetőséget. Hogy miért, ne kérdezd, de feladtam a jól bevált módszert és megint visszaesetem a korábbi életbe, kerékvágásba. Megint közeledett a határnap. A csoda az volt, hogy a leadott tíz kilóból semmi nem kúszott vissza egy hónapig sem. A határnap vészesen közeledett. Két hét volt már csak hátra. Ennyi idő alatt csodák nincsenek. Gyorsan vettem egy Turbo Diétás port és két hétig sanyargattam magam. Le is ment hat kiló. A fordulót megnyertem és ismét visszaálltam a régi taposómalomba.

Az eredmény? Hát persze, hogy az az ominózus hat kiló egy hét alatt vissza is jött. Viszont az UpDate-es tíz nem!

Szóval bárki, bárhogy szidhatja Norbiékat, a módszerük jó és hatékony és ami a legfontosabb: MŰKÖDIK!!!